Minél hamarabb, annál jobb!

• Akár az anyanyelvvel párhuzamosan (pl kétnyelvű családokban), akár kis időeltolódással (pl más
  országban, vagy más nyelvű bébiszitterrel, angol vagy német óvodában - iskolában ) .
  

• M inél korábban kezdődik el a nyelv játékos tanulása, annál könnyebben és gyorsabban lehet
  eredményt elérni - mindenképpen legalább egy-két évvel az iskolaérettség előtt kellene
  megalapozni az idegen nyelvet. A megalapozás az akcentusmentes kiejtést és a nyelv sajátos
  logikai rendszerének elsajátítását jelenti, az életkornak megfelelő szinten.
  

Kutatók szerint a gyermeki agy bármikor képes megbirkózni párhuzamosan két nyelv elsajátításával
(gondoljunk csak a különböző anyanyelvű szülők kétnyelvű gyerekeire).

Születéskor olyan korlátlan, konvenciók nélküli fonetikai bázis áll rendelkezésünkre, mely lehetővé teszi,
hogy bármely nyelv anyanyelvünkké válhasson. Csecsemőként tehát nyelvileg "univerzálisak"
vagyunk. Az első életév második felében a baba gőgicsélése már egyre inkább a hozzá beszélőktől
hallott beszédhangokra korlátozódik.

A kisgyermek még képes bármilyen nyelv tökéletes fonológiai elsajátítására . A negyedik-
ötödik életév között megsokszorozódik az idegsejtek összeköttetése az agyban. Ha a család nem
kétnyelvű, a gyereket érdemes legkésőbb 4-5 éves korában "nyelvi környezetbe mártani", ahol az
új nyelvet állandó személyhez kötheti, aki anyanyelvi szinten és kiejtéssel beszéli az adott nyelvet.

Az első " biológiai sorompó " 6-7 éves korra, az iskolaérettség elérésére tehető. Ekkor a hallott "új"
beszédhangokat már az addig megismert hangokhoz társítják a gyerekek ("dobozolnak", az új nyelv
számukra ismeretlen hangját úgy hallják, mintha az idegen nyelven beszélő a saját nyelvükből ismert
egyik hangot ejtette volna ki, csak egy kicsit másképp...) Eddig mindenképpen meg kell kezdődnie az
új nyelv elsajátításának ahhoz, hogy az teljesen sikeres legyen, vagyis az illető majd folyékonyan, és
hibátlan kiejtéssel beszéljen.

A második kritikus időszak a pubertás kezdete körül van - ez az egyéni különbségeket figyelembe véve
körülbelül 10-12 éves kort jelent. Ha eddig nem ér valakit megfelelő nyelvi inger, soha nem fogja
életkorának megfelelő szinten birtokolni a nyelvet. A pubertás kezdetekor a gyermek elveszíti
különleges nyelv-elsajátító képességét. Az agy elveszíti azt a rugalmasságát, mely a nyelv új
hangjainak, és a szokásostól eltérő logikájának elsajátításhoz szükséges, hiszen az anyanyelv
birtokában már nincs szükség akkora "befogadóképességre". Emiatt lehet az, hogy gyermekünk
akcentusmentesen és biztos nyelvérzékkel csak akkor lesz képes idegen nyelveket beszélni,
ha a pubertáskor előtt éri az anyanyelvtől eltérő intenzív nyelvi hatás.


Saját tapasztalataink (érdekességképpen):

Logopédusként érdekes volt megfigyelni a (ma már majdnem felnőtt) lányaim anyanyelvi
beszédfejlődését, majd idegennyelv elsajátítását. Noémi első gyerekként, felnőttektől körülvéve
gyorsan elkezdett beszélni. Egyévesen mondta az első szavait, egy hónap múlva pedig már 90 olyan
szót mondott, amit anyukáján kívül mások is felismertek. Másfél évesen rövid mondatokban
folyamatosan beszélt, két évesen pedig már egész érdekes dolgokat mondott és kérdezett. Panninak
már ott volt Noémi, aki hajlandó volt szavak nélkül is kitalálni a gondolatait és teljesíteni minden
kívánságát. Egyvalamit kivéve. Amikor reggel Panni üvölteni kezdett, én pedig még túl álmos voltam
ahhoz, hogy azonnal mozduljak, Noémi kikiabált a gyerekszobából: "Valaki szoptassa már meg ezt a
gyereket!" Panni is egyévesen kezdett szavakat mondani, de ő kényelmesebb volt a haladással. Két
éves korára azért ő is folyamatosan, mondatokban, és majdnem tisztán beszélt.

Volt különbség a két lányom idegennyelv elsajátításában, ami szerintem annak volt köszönhető, hogy
nem ugyanakkor kezdték: Noémi 4.5, Panni 5.5 évesen került angol nyelvű iskolaelőkészítőbe. Noémi
egy fél évig nem szólalt meg, de a tanító nénik megnyugtattak, hogy szépen fejlődik, hiszen mindent
ért. Amikor megszólalt, mindannyiunkat meglepett azzal, hogy máris milyen sokat tudott. Panni
kezdettől fogva próbált beszélni, így eleinte angolosan halandzsázott, majd a halandzsa folyamatosan
cserélődött ki igazi szavakra, kifejezésekre, mondatokra.

Érdekes volt, hogy az 5.5 évesen angol nyelvi környezetbe került Panni kiejtése csak kb. 2 év után
vált "tökéletessé" (eleinte túlkompenzált, tudatosan törekedett a megfelelő hangzásra - jól és szívesen
beszélt, de lehetett rajta érezni, hogy nem teljesen hangzott anyanyelvinek); a 4.5 évesen angol nyelvi
környezetbe került Noémi viszont már az első szavaktól kezdve "jól utánzott", természetes módon,
akadály tudta képezni a számára új hangokat.

Otthon következetesen mindig magyarul beszéltünk, és soha nem is "gyakoroltuk" velük az angolt.
Nem engedtem meg nekik, hogy a testvérek otthon egymással angolul beszélgessenek, és azt sem,
hogy a beszédükbe kényelemből angol szavakat keverjenek. Erre csak az elején kellett odafigyelni,
néhány hónap után tudomásul vették és megszokták, utána már nem kellett ezzel szigorúskodni.

Könnyedén megtanultak magyarul olvasni. Az iskolában angolul tanultak, otthon pedig szívesen
olvasták a koruknak és érdeklődésüknek megfelelő magyar könyveket. Később ugyanígy megkapták
tőlem a magyar irodalmi és történelmi olvasmányokat. Írásban is jól fogalmaznak mindkét nyelven, de
a betűket az angol rendszerben megtanult módon írják. Ebbe szándékosan nem avatkoztam bele
annak idején, mert egy 6 éves gyereknek bármilyen írott betű komoly finommotor-kordinációs
teljesítmény.

Mára mindketten "anyanyelvi" szinten fejezik ki magukat magyarul is és angolul is, és akcentusuk sincs
egyik nyelvben sem. Magyarországon lakunk, és legjobb barátaik között magyarok és nem magyarok
nagyjából egyforma arányban fordulnak elő. Hozzám hasonlóan szeretnek írogatni, de ők angolul
mintha többet írnának. Egy kis átmeneti latin után a harmadik élő nyelvet (francia) a hagyományos
nyelvórai stílusban tanulják (heti korlátozott óraszámmal, hol anyanyelvi tanártól, hol nem,
lehetőségektől függően), de elég gyorsan, és főleg nagy kedvvel.